......Az előzőeket folytatva adja magát a kérdés, hogy egyáltalán tudja-e valaki magáról, hogy náci? Ez nagyon fontos kérdés, mert itt dől el, hogy mennyire megbízható az önmeghatározás, az, hogy minek tartja magát valaki.

A válasz pedig az, hogy nagyon kevés náci az, aki nácinak tartja magát. Ehhez hozzá kell tenni, hogy nagyon kevés náci az (akár tudja, akár nem), aki ne hinne abban, hogy jót akar, ráadásul jól.

Az eddigiekből tehát egyenesen következik, hogy egyetlen nácit nem fogunk találni ebben az országban (sem).

Azt gondolom, hogy az is zsákutca, ha a náci kategóriáját definiálni akarjuk. Minden definíció szükségképpen torzít, és mivel minden ember valahol több annál, mint hogy pusztán náci legyen, nagyon kevés embert fogunk találni, akiket hivatalosan nácinak lehetne nevezni.

Ennyi körítés után már illene végre eljutni a sötétben bújkáló náci leleplezéséhez. Az első alapvetés, hogy a hatalom nélküli náci nem is lehet igazán önmaga, még önmaga előtt sem. A hatalom nélküli állapotban nem mutatkozhat meg igazi valójában, tehát ahhoz, hogy bebizonyítsuk valakiről a náciságát, kontrolálatlan hatalomhoz kell juttatni. Ameddig ez nem történik meg, nem lehet elválasztani az indulattól, elkeseredéstől, irigységtől vezérelt ember verbális agresszióját, és a a náci szellemiség megnyilvánulását. Nem hiszek ugyanis abban, hogy minden ember élne és visszaélne a hatalmával, ha kapna. A náci lényege, hogy a hatalom birtokában aggály és gátlás nélkül cselekszik, megszabadulva minden olyan korláttól, ami korábban feszélyezte.

A náci ott ül a kicsiny világában, és indulat, gyűlölet munkál benne. A saját közegében (képletesen) listázza az embereket (ez a listázás nem szó szerinti, inkább számontartja az "ellenséget"), legyen szó szomszédról, vagy közéleti szereplőről, és gyűjti mindazokat, akiket a haza, a közjó ellenségének tart, és akikkel szerinte egy "szebb jövő" érdekében le kellene számolni.

Általában is előszeretettel gondolkozik a problémamegoldás erőszakos, hatalommal, erővel történő megoldásáról: "száműzni", "kitelepíteni", "megfenyíteni", "fellógatni".

A náci hétköznapjait frusztráltságban éli, mert azt látja, hogy egyrészt nem tehet semmit a hőzöngésen kívül (ezért a verbális agressziót fokozza), másrészt az Állam, amelytől a megoldásokat várja, csak tötymörög, és kiszolgálja a külföldet. A náci dühét mindez csak fokozza. Olyan államról, olyan pártról és hatalomról álmodik, amelyik végre kiáll a haza érdekében, és mindenkivel leszámol, aki ennek ellenáll. A potenciális náci nagy valószínűséggel életét ebben a tehetetlenségben éli le, mert nagyon ritka történelmi konstelláció kell ahhoz, hogy az ő szellemisége hatalomhoz jusson. Ha mégis megtörténik, akkor a náci rögtön aktivizálódik, és a helyi pártszerveknek rögtön a tudtára adja, hogy kiket kellene elintézni. A lelkületének megfelelő hatalom áldásával és hallgatólagos beleegyezésével azután a náci összeáll más nácikkal (végre egyenruhát is kap), és felkeresi azokat, akik szereplésükkel, véleményükkel, viselkedésükkel a hatalomnélküli évek alatt benne a dühöt növelték. Felkeresi hát a liberális újságírót, a közgazdászt, a boltost, a korábbi polgármestert, és haverjaival összeveri őket, kivonszolja az utcára megszégyenítés céljából. A náci ekkor boldog, hatalma van, leszámolhat az ellenséggel, és nem kell eltűrnie azt a sok értelmetlen, demokratikus, liberális fecsegést, amit előtte. 

Ez tehát a náci. Mindaddig rejtőzik, még önmaga előtt is, amíg nincsen igazi hatalma...............Mindenki, aki olyan indulatot és türelmetlenséget érzékel magában, amely a fentebb felvázolt karrierre alkalmassá teszi, helyesen cselekszik, ha önvizsgálatot tart, és megpróbálja a lelkét a sötétség karmából kitépni. Mert mondani sem kell, hogy itt nem butaságról van szó, hiszen egy náci a történelem tanúsága szerint lehet hihetetlenül okos és kultúrált is - a sötétség ebben az esetben a lélek sötétsége...........